Időzített bomba a szájban: a fogágybetegség
A fogínygyulladás már a fiatal felnőttek fogaira is komoly veszélyt jelent.
A parodontózis miatti fogvesztés hátterében rossz genetikai örökség, hiányos szájhigiénia, egyes betegségek, gyógyszerek, hormonális problémák és a dohányzás is állhat.
Magyarország felnőtt lakosságának körülbelül háromnegyede szenved valamilyen fogágybetegségben!
Gyerekkorunkban megtanultuk – és sokan be is tartják -, hogy félévente el kell menni a fogorvoshoz, ahol átnézik a fogakat, kezelik az esetleges szuvasodásokat és a fogkövet is eltávolítják, ha szükséges.ű
Bár ezzel hivatalosan mindent megtesz az ember a szájüregi egészségéért, idővel azonban mégis azt veheti észre, hogy a fogínye begyullad, vérzik, illetve fáj.
Ráadásul a fogak is meglazulnak, mozogni kezdenek. Ilyenkor semmi más nem segíthet, csak egy parodontológus, vagyis a fogágybetegségekre szakosodott fogorvos.
Baktériumok bújnak meg a háttérben
A fogkő szinte minden embernél megjelenik (vannak, akiknek sosincs fogkövük, de ez ritka) az elégtelen fogmosás, dohányzás, öröklött hajlam vagy egyes betegségek, illetve gyógyszerek szedése miatt.
A parodontózis kialakulásáért azok a baktériumok a felelősek, melyek megtapadnak a fogkövön és behatolnak a fognyak és az íny közé.
Ezek a baktériumok (miután elszaporodtak) gyulladást okoznak, mely a fogíny megduzzadásával és vérzésével jár.
Idővel – ahogy a gyulladás egyre jobban elhatalmasodik – a fogak és az íny között rések, úgynevezett ínytasakok keletkeznek.
Ezekben a baktériumok egyre mélyebbre jutnak a számukra kedvező, oxigénhiányos, sötét és nedves körülmények közé és gennyesedést okoznak. A tasakok kitisztítása otthon szinte lehetetlen, de ahogy mélyülnek, úgy a parodontológusnak is komolyabb kezeléseket kell végrehajtania a fogak megmentése végett.
Akkor is megjelenhet a fogágybetegség és a fogínygyulladás, ha egy fog szuvasodni kezd, de nem kezelik, ezért a fogbélben megtelepedő baktériumok elérhetik a foggyökeret is, ami különösen fájdalmas.
Nemcsak a fogak bánhatják a fogíny megbetegedését
A kezeletlen fogínygyulladás sok szövődménnyel járhat, hiszen a kialakult fogászati gócok olyan egészségügyi problémákat okoznak, amelyek akár a beteg életét is veszélyeztethetik.
A súlyosabb fogágybetegség az erekre is negatív hatással van, ezért megduplázza a szívinfarktus és az agyvérzés, valamint az Alzheimer-kór kockázatát, rontja a cukorbetegek állapotát, kezeletlen diabétesz esetében az állapotromlás sokkal gyorsabb.
Sőt, a baktériumok (bejutva a véráramba) más szervekben is gyulladást, vagy akár szepszist, vérmérgezést is okozhatnak.
Nem ritka, hogy a beteg haja is „megérzi” a fogágy betegségét és hullani kezd, sőt néha ez az első igazi figyelmeztető jele annak, hogy a szervezetben gyulladásos góc bújik meg.
Egyes esetekben a fogak „vándorolni” kezdenek, illetve az állkapcsokat is megtámadja a kór és a fogmeder csont elkezd leépülni a fogak körül.
Ez a későbbiekben az implantátumokkal történő fogpótlást is lehetetlenné teszi, hiszen az implantátum csavaroknak nem lesz hova beépülniük.
Konzultációért és a fentebb leírt problémák megelőzéséhez, vagy kezeléséhez jelezze időpontkérését az alábbi gombra kattintva.