Parodontológia: Miért is teszi jobbá a parodontológia a hétköznapjainkat?

Miért is teszi jobbá a parodontológia a hétköznapjainkat?

Vannak olyan helyzetek, mikor nem elég egy fogorvos. A parodontológia pedig a végsőkig elmegy, hogy megőrizhessük fogainkat.

A parodontológia, mely a fogakat körülvevő szövetek állapotával foglalkozik, sokáig ismeretlen volt hazánkban, mivel a fogágybetegségek évtizedekig nem kerültek igazán fókuszba.

Mára azonban ez megváltozott és ezáltal sok olyan szájüregi probléma gyógyítható vagy kezelhető, ami korábban nem.

Milyen kezeléseket, beavatkozásokat végez
egy parodontológus?

A parodontológus több mint egy fogorvos, hiszen munkája során az íny, a fogakat rögzítő szalagok és az állcsontok betegségeit is gyógyítja.

Van olyan parodontológiai kezelés, amely rövid idő alatt elvégezhető, ilyen például a fogkőeltávolítás, míg a fogágybetegség kezelése és gyógyítása akár évekbe is beletelhet.

Ez első hallásra soknak tűnhet, de ha ezzel megmenthetőek a beteg saját fogai, vagy éppen a korábbi életminősége ezáltal javul, így hamar rájövünk, hogy megéri az időráfordítás.

A következőkben bemutatjuk a leggyakrabban jelentkező feladatokat, melyekkel egy parodontológus találkozik munkája során.

Depurálás: az ultrahangos fogkőeltávolítás

Talán ez a leggyakrabban elvégzett parodontológiai művelet. A fogkő nem más, mint az elégtelen fogmosás után a fogakon maradt és a nyál ásványi anyag tartalmából álló elmeszesedett lepedék. Az, hogy milyen gyorsan alakul ki, egyénenként változó, de akadnak olyan szerencsések is, akik sosem találkoznak ezzel a jelenséggel.

Azok azonban, akik nem tartoznak ebbe a szűk halmazba, és megjelenik fogaik nyaki részén a megszilárdult lepedék, rendszeres vendégek a parodontológusnál.

A fogkő ugyanis otthoni módszerekkel, erős dörzsöléssel nem távolítható el, csak speciális, ultrahangos készülékkel. A parodontológus a kezelés során nemcsak a látható fogkövet távolítja el, de (amennyiben szükséges) az íny alatt megbújó réteget is.

Ebben tud segíteni a fogkőeltávolítás

Egyrészt a fogkő esztétikailag rontja a fogak megjelenését, másrészt az elváltozás a baktériumok számára remek búvóhely, melyben elszaporodva ínygyulladást, később pedig fogágybetegséget is okozhatnak, mely akár fogvesztéshez is vezethet.

A fogkőeltávolítás tehát kétszeres hatással bír, egyrészt visszaadja a fogak szépségét, másrészt megszüntetheti a gyulladást.

Általában 6-12 havonta érdemes elvégeztetni, de vannak olyan esetek is, amikor negyedévente van szükség a fogkőeltávolításra. Ha korrekt szájhigiéniát elérjük nincs szükség rá, maximum évente egy fogászati kontroll szükséges.

Kürettálás: az ínytasakok kezelése

Ha túl későn jut el a beteg a parodontológushoz és a fogkőben tenyésző baktériumok már az íny alatt is elkezdték pusztító munkájukat, akkor a fog és az íny között úgynevezett ínytasakok jönnek létre, melyek mélyén a kórokozók még gyorsabban elszaporodhatnak, komoly fájdalmat okozva.

Az sem ritka, hogy a beteg fogai mozogni kezdenek, akár ki is hullhatnak idővel.

A parodontológus érzéstelenítést követően kitisztítja ezeket a tasakokat és akár gyógyszeres kezelést is előírhat, mellyel a bakteriális fertőzés megszüntethető.

Ha sikerrel jár a beavatkozás, a fogak nem lesznek tovább veszélyben.

Sínezés és csontpótlás: a mozgó fogak megmentéséért

Minél súlyosabbá válik a gyulladás, a fogak annál inkább instabillá válnak, elkezdenek mozogni. Ez pedig minél előbb fontos meggátolni és a lehető leghatékonyabb technikával megállítani.

A mozgó fogakat úgy lehet tehermentesíteni a leginkább, hogyha a rágási erőt közel egyenlő arányban oszlatjuk szét az állkapcson belül.

Bizonyos szintig (amennyiben a kiváltó ok, tehát a fogágybetegség kezelésre és megszüntetésre kerül) a mozgó fogak a helyükön tarthatóak speciális, üvegszálakból készült sínek segítségével, melyeket a fogak meghatározott felszínére helyez a parodontológus.

Amennyiben a sínezés már nem nyújtana megfelelő eredményt, mert a fogágybetegség annyira súlyos fokú, hogy csontveszteség lépett fel, a szakember kísérletet tehet annak pótlására.

Ehhez a szakembernek egy speciális anyagra van szüksége, mely serkenti a csontképződést, ugyanis ebben az esetben konkrétan a csont tasakokat tölti fel.

Amennyiben a csontpótló eljárás sikerrel jár, a mozgathatóvá vált fogak ismét stabillá válnak.

Harapásemelés: az éjszakai fogcsikorgatás ellen

Ha napközben feszült valaki, nem ritkán éjjel, álmában is küzd a problémáival. Ilyenkor jelenik meg a fogcsikorgatás, fogszorítás jelensége.

Ez kívülről „csak” rémes hanghatással jár, de annak, aki csikorgatja a fogait, fogkárosodással, fájdalommal, a rágóizmok túlerőltetésével, illetve akár a fogágybetegség kialakulásával is számolnia kell.

Hogy ezek a mellékhatások elkerülhetőek legyenek, a parodontológus korábban egy kis sínnel tompította az éjszakai összeharapás erejét, ez azonban a problémát nem oldotta meg.

A legmodernebb technológiával azonban már meg is szüntethető a fogcsikorgatás. Ez egy harapásemelő átlátszó sín, mely egyénre szabottan lenyomat alapján készül. Minden egyes darab pár milliméterrel megemeli a harapást, így nem engedi, hogy fogkopás és csikorgatás alakuljon ki.

Parodontológiai műtétek

Vannak esetek, mikor csak komoly, mikrosebészeti beavatkozással lehet kezelni a fogágybetegséget, illetve annak szájüregi szövődményeit.

Nyitott küret: az ínytasakok műtéti kitisztítása

Súlyos, előrehaladott fogágybetegség esetén csak a műtét segíthet.

Ha nyitott küretre – tehát az ínytasakok feltárással kombinált kitisztítására – van szükség az íny alatti fogkő és gyulladás kiterjedése miatt, akkor a parodontológus egy kis metszéssel elválasztja a fogat az ínytől.

Így hozzá tud férni a bakteriális fertőzés által elért legmélyebb ponthoz is és kitisztíthatja azt, majd a beavatkozás végén apró öltésekkel összevarrja a fogínyt.

Az íny több okból is felcsúszhat a fogakról, okozhatja rossz technikájú fogszabályzás, öröklött hajlam, de fogágybetegség is. Ez utóbbi nemcsak a csontot, de az ínyt is tönkreteszi, a folyamatos gyulladás hatására a szövetek sorvadni kezdenek, szabadon hagyva a fognyakat, ami túlérzékenységgel reagál a hidegre és a melegre egyaránt. Az ínyszövet minden behatásra vérezni kezdhet, ami tovább súlyosbítja a fogágybetegség okozta kellemetlen szájszagot és esztétikailag is csúnya látványt nyújt.

Ahhoz, hogy ezt a helyzetet normalizálja, tehát megvastagítsa a szöveteket és a régi helyére helyezze vissza az ínyt, a parodontológus ínyplasztikát végez, amelynek során a szájüreg bizonyos részeiről kötőszövetet vesz ki és ezt átvarrja az ínyre.

Talán ez a beavatkozás az, amelynek végeredményének kialakulásához a legtöbbet kell várni, hiszen ahhoz, hogy a szövetek tökéletesen megtapadjanak új helyükön és kialakuljon az íny végleges kontúrja, akár hat hónapra, vagy több időre is szükség lehet.

Konzultációért és a fentebb leírt kezelések elvégzéséhez jelezze időpontkérését be az alábbi gombra kattintva.


KÉREK EGY IDŐPONTOT

Keresés

+