A fogágykezelés, valamint fogmegtartás szakértőiként örömmel segítünk Önnek abban, hogy megelőzze a fogvesztéshez vezető ínyproblémákat. A parodontológia mellett esztétikai fogászattal, fogpótlással, dentálhigiéniával és foggyógyászattal is foglalkozunk. A saját fognál nincs jobb, ezért a legmodernebb fogmentő technikákat vetjük be, hogy sokáig élvezze a szép mosoly, a gondtalan rágás és beszéd örömét.
Parodontológus szakorvosunk, Dr. Császár Zita a Magyarországon még igen kevés rendelőben használt fogágykezelési eljárással éri el, hogy mozgó, fogágynál károsodott fogait se kelljen elveszítenie. A doktornő szakterülete a parodontológia, aminek szerves részét képzik a mikrosebészeti beavatkozások is. Az elmúlt évek kemény munkájának köszönhetően kivívta a szakma elismerését, melynek köszönhetően más szakorvosok bátran ajánlják őt.
A Császár Dentalba érkező páciensek nem kizárólag parodontológiai esetek, így rendelőinkben széleskörű szolgáltatást nyújtunk a betegeink számára. Fogmegtartási eljárások mellett fontosnak tartjuk a megelőzést, illetve a helyes szájhigiénia alkalmazását is. Dr. Császár Zita úgy szervezte meg és alakította ki csapatát, hogy a legtöbb fogászati problémára megoldást tudjanak nyújtani. Orvosaink között van szájsebész szakorvos, konzerváló és fogpótlástan szakorvos, gyökérkezelési specialista, fogszabályzó szakorvos, és parodontológus szakorvos is.
Nálunk nincs futószalagérzés, Ön egyedi kezelést kap, a páciens-orvos viszonyt a közvetlenség jellemzi. Barátságos, megnyugtató környezetbe érkezik, orvosunktól bátran kérdezhet a javasolt kezelésekkel kapcsolatban, nem siettetjük, mindenre válaszolunk.
A fájdalomtól való félelem miatt halogatja a fogászati kezelést? Megnyugodhat, kezeléseink teljes mértékben fájdalommentesek, szorongását empátiával és korszerű érzéstelenítéssel oldjuk. Injekció előtti zsibbasztó krémeket is alkalmazunk.
Folyamatosan nyomon követjük fogsora, ínye állapotát, rendszeresen visszavárjuk kontrollra. Az esetleges elváltozásokat így még kezdeti fázisban észlelhetjük és kezelhetjük. Rendelőnk modern diagnosztikai eszközökkel vannak felszerelve.

Rajongva szeretem a munkámat, mert minden nap egy új lehetőséget kapok arra, hogy más emberek életét egy picit szebbé varázsoljam. Számomra a legfontosabb, hogy a páciensek a kezelések előtt nyugodtan, családias környezetben és komfortosan érezzék magukat. Bármilyen hihetetlen, ez egy fogorvosi székben is elérhető. A munkám során arra törekszem, hogy a fogászati kezelés gondolata, a fogászati rendelőbe való belépés ne egy rettegett gondolat, vagy hely legyen az emberek számára, és ne csak akkor forduljanak hozzánk, amikor már nagy a baj. Nagy hangsúlyt fektetek a fájdalommentességre, és fogmegtartó kezelésekre. Fontosnak tartom tájékoztatni pácienseim a kezelések lehetőségeikről, ennek tervezési fázisairól, és a beavatkozás menetéről, ami megnyugvást ad. A Császár Dental vezető fogorvosaként szeretném, ha a rendelőnkhöz bizalommal forduló páciensek a fogászat minden területén a legmagasabb szintű szakértelmet és odafigyelést kapnák.

Diplomámat a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán szereztem 2019-ben. Tanulmányaim során érdeklődési körömbe elsősorban a Parodontológia került, ezért a szakorvosképzést a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet Parodontológiai osztályán kezdtem el, ahol 3 évet töltöttem el. Ez idő alatt a fogágybetegségek kezelésén túl nagy tapasztalatra tettem szert a dento-alveoláris szájsebészet, illetve az orális implantológia területén is.
2022-ben sikeres szakvizsgát tettem, a parodontológia szakorvosa vagyok.
Mivel a fogágybetegség előfordulása sajnálatos módon igen magas hazánkban, úgy gondolom, hogy kiemelten fontos a megelőzés, az időben történő felismerés, illetve a szakszerű kezelés. Alapvetőnek tartom a megfelelő egyéni szájhigiénia kialakítását, ami a minőségi fogászati ellátás nélkülözhetetlen előfeltétele is.
Munkám során mindig a lehető legnagyobb precizitásra, fájdalommentes beavatkozásokra, jó hangulatú, nyugodt légkör megteremtésére törekszek. Fontosnak tartom a folyamatos, részletes tájékoztatást. Célom, hogy pácienseim elégedetten távozzanak a kezelésekről és bizalommal forduljanak hozzám jövőbeni problémáikkal is.

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudomanyi karán 2020-ban végeztem. Ezt követően felvételt nyertem az egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikájára, ahol jelenleg dento-alveoláris sebész rezidensként dolgozom.
Klinikai munkám során a betegellátás mellett részt veszek magyar és angol nyelvű hallgatok elméleti és gyakorlati oktatásában is. A klinikai tevékenységemmel összhangban a fő érdeklődési területemet a szájsebészeti beavatkozások képzik, így mikor lehetőségem van rá igyekszem a tudásom bővíteni, hogy naprakész és hiteles lehessek, ezáltal a legjobbat tudom nyújtani pácienseim számára.

Diplomámat illetve a Fogpótlástan szakvizsgámat a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán szereztem, amikkel gyermekkori álmom vált valóra.
Érdeklődési körömbe elsősorban a fogpótlástan és a konzerváló fogászati kezelések tartoznak, főképpen a fogmegtartó kezelések, tömések, gyökérkezelések és a különféle foghiányok pótlása. A hagyományos pótlásokon felül lehetőségem adódik az implantációs pótlások készítésére is.
A kezelések során igyekszem minél nyugodtabb és kellemesebb légkört teremteni. Fontos, hogy pácienseim mindig bizalommal fordulhassanak hozzám és szakmailag a legmegfelelőbb kezelést nyújthassam számukra. Célomnak tekintem, hogy a pácienseim elégedettek legyenek, mind szakmailag, mind pedig emberileg a munkámmal és félelem nélkül ülhessenek a fogorvosi székbe.

Munkám során számomra legfontosabb a megfelelő orvos-beteg kommunikáció és betegedukáció. Célom jövőben is a páciensek teljes körű ellátása, nyomon követése a lehető legkevesebb diszkomfort érzés mellett. Szakmai hitvallásom, hogy nemcsak egy fogat kezelünk hanem egy embert; megnyugtató kisugárzásom miatt több fogorvostól szorongó beteget is sikeresen kezeltem.
Munkahelyeimen segítségemre volt gyors alkalmazkodóképességem. Fontosnak tartom szakmai fejlődésemet mind gyakorlati, mind újabb elméleti ismeretek elsajátítása által. Szakmán belül leginkább a gyökérkezelés, valamint esztétikus tömések, direkt héjak, betétek készítése érdekel.
Fogorvosi diplomámat 2015-ben szereztem a Semmelweis Egyetemen. Egyetem után több vegyes körzet ellátását végeztem Veszprémben és Ajkán, ezzel párhuzamosan magánrendelésen is dolgoztam. 2018 óta budapesti magánrendelő(k)ben dolgozom.

A tökéletes mosoly elérhető
Dr. Felső Zita vagyok évek óta a szakmában dolgozom. A diploma megszerzése után 3 éves szakvizsgát is tettem. Az erős szakmai alapokat hosszú évek asszisztálásával sajátítottam el, és erre építettem saját praxisomat. A rendelőm kialakításakor a megnyugtató hangulat megteremtésére fektettem a hangsúlyt. A fogorvosokkal, fogszabályozó specialistákkal kapcsolatban mindig van egy alap félelem is az emberekben, ezt igyekszem már az első találkozásnál feloldani. Az első konzultáción minden lényeges információt átbeszélünk.

Munkám során ügyelek a rendre, tisztaságra.Mindig arra törekszek, hogy a páciensek elégedetten távozzanak minden kezelés után.Dentálhigiénikusként én végzem a fogkő eltávolításokat és fogfehérítéseket a rendelőben. Mindig óriási öröm a páciensek boldog mosolyát látni a beavatkozások után.

2020-ban szereztem meg Budapesten a fogászati asszisztensi végzettségemet. Nagyon közel áll hozzám az implantológia, valamint a protetika, ezért a fogtechnikus iskolát is elvégeztem, hogy az asszisztensi feladatomat legjobb tudásom szerint végezhessem. Klinikai fogászati higiénikusként a kezelőszék mellett a páciensekkel eltöltött idő számomra a legfontosabb. Ilyenkor van lehetőségem átadni újszerű prevenciós szemléletemet. Emellett minden esetben törekszem a maximumra, a szép mosolyban nem ismerek kompromisszumot!

23 éve dolgozom fogászati asszisztensként, állami és magán területen egyaránt. Dolgoztam a Heim Pál Kórház Állcsont Ortopédiai és Fogszabályzási Osztályán, az ott töltött kilenc év alatt különösen értékes tapasztalatokat szereztem. Célom, mind a felnőtt, mind a gyermek páciensekkel oldott, barátságos légkört teremteni.
