Vérzik a fogínye? Hidegre érzékeny fognyaktól szenved?

A fogínyvérzés már a kezdődő fogágybetegség jele, mely a szuvasodás után a fogak elvesztésének második legyakoribb oka.

parodontológia a fogágy betegségeinek megelőzésével és kezelésével foglalkozik – de úgy is mondhatnánk, ez a szép és erős fogak tudománya.

A fogágy szerepe, hogy rögzítse a fogat az állcsontban. A fogágy fogínyből, a fogat körülvevő csontszövetből, a gyökérhártya rostokból (kollagénrostokból) és a foggyökeret fedő cementből áll. A fogágy károsodását, melyet bakteriális gyulladás okoz, fogínysorvadásnak, parodontitisnak is nevezik.

Az egészséges fogágy már csak azért is fontos, mert ez bármely más szükséges fogászati kezelés sikerének előfeltétele.

Parodontológia

Miért alakulhat ki a fogágybetegség?

  • FOGKŐ: a fogágybetegség alappillére, kiváltó oka a fogkő. Ha Ön nem mos alaposan fogat, így nem távolítja el alaposan a lepedéket fogairól, az idővel szervül és fogkővé alakul, mely nem más, mint egy elmeszesedett baktériumtelep.
  • ÖRÖKLETES: lehet, hogy felmenőitől örökölte a fogágybetegségre való hajlamot, bár érdemes hozzátenni, hogy átgondolt szájápolással csökkenthető a kockázat – ha szeretné, megmutatjuk a fortélyait.
  • ROSSZ SZOKÁSOK: ilyen az érösszehúzódást okozó, a fogkő mennyiségét növelő dohányzás. A túl erős, rossz technikával történő fogmosás is kockázatos, mert “lemossa” az ínyt. Ha Önnek rossz a szájhigiéniája vagy a lehelete, akkor sajnos biztos, hogy nem jól mossa fogait.
  • HORMONÁLIS MEGBETEGEDÉSEK: például a cukorbetegség, a pubertáskori hormonváltozások, a vérképzőrendszeri zavarok, de a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, antiepilepsziás szerek szedése is fogágybetegséghez vezethet
  • TERHESSÉG: a terhesség alatti hormonális és szöveti változások is kedveznek a fogíny érzékenységének, gyulladásának, vérzésének – a kismamáknak e téren is fokozott figyelemre, törődésre van szükségük. Várandós? Szeretettel látjuk kismamáknak szóló szűrésünkön, jelentkezzen be!
  • HIBÁS FOGPÓTLÁSOK: a hibás, rosszul illeszkedő fogpótlások (pl.: fogakra készített koronák, hidak) vagy egyes pótlások anyagára adott allergiás reakció is lehet a fogágybetegség oka. Mindez megszűnik, ha javítunk az illeszkedésen, illetve szövetbarát pótlást választunk.

Mikor érdemes bejelentkezni hozzánk?

  • Amikor a megelőzés a fő cél

    Az egészséges fogíny feszes és halvány rózsaszín, felszínének rajzolata narancshéjra emlékeztet. Egy jóízű harapás vagy fogmosás után sem vérzik. A legjobb, ha ilyenkor, még a látványos tünetek megjelenése előtt felkeresi parodontológusunkat. Állapotfelméréssel, fogkőeltávolítással, a helyes fogmosási technika és szájápolási rutin elsajátításával meg tudja előzni fogágybetegségeket. A fogakon, fogközökben maradó lepedékben elszaporodó baktériumok támadása sajnos észrevétlenül kezdődik. A fogínyvérzés már a gyulladásos folyamat fokozatos előrehaladását jelzi.


  • Amikor sokasodnak a tünetek

    Kezelés nélkül az íny egyre inkább visszahúzódik, a gyulladás a felszínről a mélybe hatol. A fognyak szabaddá válik, az íny eláll vagy megvastagodik, a fogínyvérzés egyre gyakrabban jelentkezik. Ez az állapot erős érzékenységgel és fájdalommal is járhat. A gyulladás rejtetten, az íny alatt is jelentkezhet, ilyenkor még csak vérzés sem kíséri. Ön nem, de parodontológusunk biztosan észreveszi. A hozzánk fordulók 70%-ánál kimutatjuk a fogágybetegség valamelyik fázisát.


  • Ha az alábbiak közül akár egy állítás is igaz Önre, fogágya kezelésre szorul

    • az ínyem sötétebb árnyalatú, lilás színű
    • kellemetlen szájszagom van
    • az ínyem puha és duzzadt
    • az ínyszél nem tapad szorosan a fognyakhoz
    • az ínyem sűrűn vérzik
    • a fogam érzékeny, főként a hidegre


Akkor sem késő, ha a foga már meglazult!

Parodontológia - gyulladt, beteg fogíny

A felhúzódott fognyak, a gyulladt íny és a károsodott csont eredményeképpen a fogak meglazulnak, elvándorolnak, a fogak között rés képződik. A fogat alig tartja a csont, megdől. A legtöbb szájsebész ilyenkor az eltávolítás mellett dönt – de a jó parodontológus menti a menthetőt. Legyen bármennyire élethű egy pótlás, a saját fognak nincs párja.

 

A parodontológia rohamosan fejlődött az elmúlt két évtizedben, napjainkra szinte csodákra képes, van rá mód, hogy a megviselt fogágy újjászülessen, a fog megmeneküljön. Az egyik ilyen technika a felhúzódott fognyak kezelésére szolgáló ínyplasztika. Rendelőnk azon kevés fogászat egyike Magyarországon, ahol ez a módszer elérhető.

Így kezeljük a fogágybetegségeket

  • 1. Szakorvosi állapotfelmérés

    A vizsgálaton fény derülhet a szabad szemmel nem látható rejtett gyulladásokra is. Megállapítjuk, van-e cserélendő tömés, fogpótlás, a vizsgálat végén kezelési javaslatot adunk.


  • 2. Fogkőeltávolítás, kürettálás

    A fogkő a fogakon maradt lepedék elmeszesedett változata, a fogfelszínen és az íny alatt is kialakulhat. A fogmosással próbálkozni ilyenkor már késő, olyan módszerre van szükség, mely nyomtalanul felszámolja. A fogkőeltávolítást a fogfelszínen egy ultrahangos készülékkel, a fogfelszín alatt egy kürettálásnak nevezett eljárással végezzük. Mindkét módszer teljesen fájdalommentes, a kürettálás érzéstelenítésben történik.


    Fogkő eltávolítás Fogkő eltávolítás

    Fogkő eltávolítás Fogkő eltávolítás

  • 3. Ínyplasztika

    A felhúzódott íny esetén az ínyplasztika jelenti a megoldást, amellyel a kilátszó fognyak sikeresen orvosolható. Az ínyplasztikát tapasztalt parodontológus szakorvosunk, dr. Császár Zita végzi, a kezelés során az ínyből hiányzó részt speciális regeneráló anyaggal pótoljuk. A műtétet érzéstelenítésben végezzük, teljesen fájdalommentes, rövid gyógyulási idővel jár. Az ínyplasztika megállítja a fognyak károsodását, a fog megmenekül.


    Ínyplasztika Ínyplasztika

    Ínyplasztika Ínyplasztika

    Ínyplasztika Ínyplasztika

  • 4. Rendszeres fogászati kontroll

    Pácienseinknek rendszeres kontrollt biztosítunk, így a fogínygyulladás legapróbb jelénél közbeléphetünk. A kontroll során parodontológusunk alaposan megvizsgálja a szájüreget és az ínyt, kontroll státuszt vesz fel, majd javaslatokat tesz a kezelésre.


Parodontológia - gyulladt fogíny

A fogágybetegségek megelőzésére már csak azért is oda kell figyelni, mert gyulladt ínnyel vagy mozgó foggal nincs értelme bármely más fogászati kezelésnek sem (töméstől a koronáig).

Olyan ez, akár egy ház – ha nincsenek meg a megfelelő alapok, nincs mire építkezni.

Kíváncsi rá, van-e rejtett fogínygyulladása? Aggasztja a fogínyvérzés?
Nem mer mosolyogni a visszahúzódott fogíny miatt? Kilazultak a fogai?

KÉRJEN MÁRIS IDŐPONTOT!